Itt ülök a gép elött, a mai nap arra volt szánva, hogy a szakmai feladataimmal haladjak.

Ehelyett belebonyolodtam egy vitába, és azt hiszem arcul csapott a valóság.

Annyival tisztább, jobb és igazabb életem lenne ha nem bujnék míves körmondatok és hasonlatok mögé.

Ha pörén kiállnék a világ elé, és felvállalnám a valóm. Akkor jöttem rá, hogy nem is tudom mi a valóm.

Félelmetes érzés, hogy tudom hogy képes lennék elhagyni. 

Hiányozna a szeretet, de ez fájdalommal jár. 

Másik oldalról meg milyen idealizált világban hiszünk? Elhiszem hogy a nagyfaterjaim sose bántottak meg nagymutterokat? Vagy hogy az anyukámat?

Egyszer azt mondtam a szeretet az hogy nem félsz kimondani valamit azért mert nem fognak szeretni majd. 

A szerelem talán az hogy nem félsz kockázatni, azt hogy összetörik a szíved.

 Ki tudja?