A 25. születésnapomra kértem a barátaimat, hogy írjanak számomra útravalót az életbe.
Ezt egy fajta felnőtt emlékkönyvként képzeljétek el.

A firmám nem bonyolította túl: Őrizd a lángot. Kariggráfiai tekintetben a legszebb bejegyzés.

Azóta mindössze 4 év telt el. Azt hiszem nem sikerült. Úgy érzem beszürkültek a fonalak az életem szövetében és a láng is kihunyt. Úgy éltem meg az egyetemi éveket mint életem legszebb kalandját. Tudatosnak véltem magam, tartottam egy megfoghatatlan cél felé.

Amikor legjobban vágytam rá szerelembe estem, és már nem Selmec leánya voltam. Hanem egy fiúé, akiben ott parázslott a férfivá válás tüze.

Valahogy ez nálam kioltódott. Mármint a szerelmes bakfis korszak. Ezt talán már 25 évesen nem is tudod ugyan úgy megélni. Tanulnom kellet szerelemmel szeretni, asszonykává válni. Tele voltam büszkeséggel, igen én egy olyan nő vagyok, akit teljes szívből szeretnek. Annyira ragaszkodtam ehhez a mámoros boldogsághoz. Tudjátok hittem abban, hogy egyszer van igazi, és hogy mindenki őszinte. Miért hazudna? De mint már sejtitek....- nagyon sok a múlt idő a soraimban.

Bántottak, pont ma gondolkoztam el mi a jó hasonlat.

Olyan, mint mikor megsebezel egy vadat. Az első éles vágást sikoly követi, de még feláll. Hiszen ő egy büszke vad. A szeretettbe vetett hitnél pedig szerintem nincs erősebb. Aztán ahogy próbál biztonságba kerülni és útközben még több sebesülést szenved el, úgy vérzik el.

Az én lelkem most vérzik, olyan nagyon hogy azt elképzelni is fáj. Felkínáltam a lelkemet, a suta szerelmemet, és a hitemet. Valamint a feltétel nélküli bizalmamat. Hittem a képnek, amit láttam, és nem hittem senki másnak.

Azt hiszem már sose lesz olyan vidámságom, melyre nem veti árnyékát az árulás. Elvesztettem az irányt. Lassan 30 éves leszek. Gyerekkorom óta nem vágytam semmire jobban, mint egy szerető férjre és gyermekekre. Akikben úgy hittetek, ahogy bennem egész életembe hittek. De hol lelem meg? Hogy leszek képes újra hinni?
A legrosszabbak a fless back-ek. Mikor a legváratlanabb helyzetbe bevillan, a sebzés valósága és újra átélem a teljes folyamatot. Szinte megfulladok ilyenkor. Vajon mi az a pont amikor már megvédem magam. Amikor az én szívem is tombol, és felemészti elleneit?

Talán ezen az egy területen nem volt elég a családom hite. Nem elég hogy hisznek benne, hogy én is megtalálnom, akinek el tudom fogadni a szeretetét, hogy egyáltalán létezik ez a személy.

Kihunyt a láng... Kihunyt..