Kedves Ti,

szuper dolog történt velem. Kaptam egy emailt, hogy a Kalandor -kör szeretne meghívni egy beszélgetésre a Távol-Keletről.  

Hallottam már innen onnan róluk, de csak annyit tudtam, hogy egy kávézóban beszélgetnek szombathelyi, vagy Szombathelyről induló kalandorokkal. 

Pár telefonos egyeztetés után egyre közeledett a nap. Megjelent az interneten, a szociális hálón és elkezdtek az emberek kérdezgetni, mi ez hogy lesz, mikor lesz. Én meg még azt sem tudtam mire számítsak, ezért kicsit kutakodtam az interneten. Találtam egy honlapot  ahol korábbi beszélgetések hangfelvételeibe bele lehet hallgatni. 

Az instrukciók szerint maximum 50-60 képet vigyek magammal és olyan személyes tárgyakat amit körbe lehet adni. Eleinte könnyelműen álltam a dologhoz, 50-60 kép az viszonylag sok, aztán amikor az egy hónapos út 3. napjánál tartottam és már 50 képet válogattam ki kezdtem meg ijedni :) De azért sikerült ám!

Nagyon izgultam, ezért kicsit (több mint egy órával) előbb mentem. Végre megismerkedtem a riporterrel aki elmondta kb. hogy fognak zajlani a dolgok. Aztán egyszer csak  azt vettem észre hogy egy telt házas rendezvényen ülök a színpadon és mindenki engem figyel. Most beszéltem életembe először mikrofonba, kicsit meg ijesztet mert, a mikrofon egyben rádió felvételt is csinált. Aztán mivel állandóan kicsúszott a kábel, már nem is feszélyezett a dolog. Egyszer csak azt vettem észre hogy csacsogok, viccelődöm és néha próbálok kapcsolatba lépni a közönséggel. Lányos zavaromban nem is tudtam hogy Ön-Önök- Ti-Közönség-Hallgatók vagy hogyan szólítsam meg őket. 

Kínáról valamivel többet meséltem mint Tokióról. Nagyon élveztem, hogy az emberek körülöttem figyelnek, és reagálnak a kimondottakra. Az átlag korosztály 40+ volt. Többségük járt már valamelyikbe vagy mindkettőben. Tettek fel kérdéseket vagy épp bátorítottak, hogy folytassam a kalandokat. 

A beszélgetés végeztével, még órákig fel voltam pörögve és vigyorogtam mint a tejbe tök. Azt hiszem, már elfelejtettem mennyire feldob ha emberek előtt beszélhetek. Remélem jól hiszem, hogy ezt fogom érezni akkor is ha végül majd tényleg tanítok.

Szóval sok sok puszi és ez tényleg nagyon jó volt. A beszélgetést talán mások is élvezték mert már meghívtak Szentgotthárdra, hogy meséljek a Japán utamról. 

xo Virgonc kalandor

ui.: már elérhető itt